Ma 2024.03.28. Gedeon, Johanna napja van! belépés  |  regisztráció  |  oldaltérkép    


Bejelentkezés
Oldaltérkép



 


"Olyan emberek és gyülekezet akarunk lenni, akik személyes életükkel bizonyítják, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír igaz."



 

Főoldal > Irány Vajta!   

Irány Vajta!

Zichy-kastély, VajtaKevesebb, mint  két hét és újra itt a táborozás ideje!
Ezúttal egy egészen különleges helyen, a Golgota Gyülekezet által gyönyörűen felújított vajtai Zichy-kastélyban töltünk el három napot, remélhetőleg egymást is jobban megismerve.

Talán már hagyományosnak is mondható az, hogy tavasszal útra kelünk és egy szép helyen "letáborozunk", mégpedig azért, hogy a várva-várt pihenés, felüdülés mellett egymáshoz is közelebb kerülhessünk (ezért is kapták az eddigiek a "Kapcsolatépítő Tábor" elnevezést).

 Az idei első kiruccanásunk is ebből az elhatározásból született, hiszen tavaly óta jó néhány új arccal gazdagodott a közösség.
A mostani túránk nemcsak a helyszín-választás szempontjából lesz különleges, hanem a résztvevők létszáma miatt is: 96-an jelentkeztünk! Ezzel táborozásaink rövid történetének rekordját is felállíttottuk, hiszen eddig még soha ennyien nem gyűltünk össze egyik kirándulásunk alkalmával sem!

 

A kötetlen pihenés lehetőségén túl ismét változatos programok várnak ránk: többek között az ismerkedést szolgáló, vidám csoport-foglalkozások vagy a  már szinte kihagyhatatlan számháború.

 A tábor időpontja: 2007. április 28 - 30.


 

Az együtt töltött pillanatokról, élményekről képes beszámolót is készítünk, miután visszajöttünk!

(fényképek forrása: www.vajtakonferenciak.hu)

r.g.
2007.04.18.



nyomtatás
@
emailben küld
copyright © Jászsági Gyülekezet 2006
© Az oldalon található tartalmak felhasználása engedélyhez kötött! Minden jog fenntartva!   Fejlesztő: Arteries Studio