Ma 2024.03.28. Gedeon, Johanna napja van! belépés  |  regisztráció  |  oldaltérkép    


Bejelentkezés
Oldaltérkép



 


"Olyan emberek és gyülekezet akarunk lenni, akik személyes életükkel bizonyítják, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír igaz."



 

Főoldal > Sportszombat!

Sportszombat!
2008.05.17 Jászberény, Szántai Kert

A vajtai táborozás zárónapján rendezett fórumon többekben igény merült a közös sportolásra (foci, kosár, tenisz, stb.). Annyira, hogy a következő hétvégén már csaknem 50-en gyülekeztünk a jászberényi Szántai-kert salakos focipályánál, és vártuk, hogy a csapatkapitányok válasszanak.

Igen jó kis „derbi” alakult ki, közben a készültek szendvicsek, pattogott a kosárlabda, többen pedig kajakkal indultak felfedező útra a Május 1 sziget körül. Előkerült a teniszütő és labda is, hogy néhányan Szávay Ági nyomában tegyék meg első lépéseiket J

Szóval nagyszerű délutánt töltöttünk együtt, néhányan a Jászberényi Keresztyén Gyülekezetből is eljöttek, sőt egyikük hozott két srácot, hogy ne az utcán focizzanak, hanem inkább tartsanak velünk! (Fontos célunk, hogy programjaink nyitottak legyenek minden érdeklődő előtt!)

A nap végén aztán egyértelművé vált: mindenképpen folytatjuk!

Már meg is vannak a következő időpontok, amikor szívesen látunk minden focizni, kosarazni, kézilabdázni, teniszezni, kajakozni, tollasozni (és hűsölni) vágyó kicsit és nagyot Jászberénybe, a Szántai-kertbe: június 21, július 19, augusztus 16. Kezdés 17 óra.

N.I.

 

 

 



nyomtatás
@
emailben küld
copyright © Jászsági Gyülekezet 2006
© Az oldalon található tartalmak felhasználása engedélyhez kötött! Minden jog fenntartva!   Fejlesztő: Arteries Studio