Ma 2024.03.28. Gedeon, Johanna napja van! belépés  |  regisztráció  |  oldaltérkép    


Bejelentkezés
Oldaltérkép



 


"Olyan emberek és gyülekezet akarunk lenni, akik személyes életükkel bizonyítják, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír igaz."



 


ÁLLÁSFOGLALÁS


Az új egyházi törvény kapcsán hosszú ideig nem nyilatkoztunk honlapunkon. Részt vettünk különböző fórumokon, tájékozódtunk, és vártunk. Egymás között sokszor volt téma, hogy mit tegyünk, és Isten vezetését kerestük.

Aztán úgy éreztük, felelősek vagyunk azokért, akik ismernek és támogatnak minket. Az állam ideológiai "ámokfutása", eddigi jogaink elvonása is kellemetlenül érintett, de azt már semmiképpen nem hagyhatjuk, hogy igaztalanul megvádoljanak minket, leminősítsenek, és semmibe vegyék azon hűséges tagjaink, támogatóink akaratát, akik imáikkal, részvételükkel, mindenféle módon kifejezett támogatásukkal, adományaikkal és az adójukból felajánlható 1%-al támogattak minket. Most mégis ezt tették, s emiatt is úgy éreztük, közzé kell tennünk állásfoglalásunkat. 

 


 

A Jászsági Gyülekezet állásfoglalása az egyházi státuszunk megvonása kapcsán

 

 

Az „elismert vallások” számának csökkentése miatti kritika, valamint a vallásszabadsággal kapcsolatos riadalom ugyancsak megalapozatlan: a budapesti segédpüspök szerint az új törvény csupán a „fiktív egyházak” elismerését vonja vissza, amelyek egyedüli célja az volt, hogy az állami szubvenciót kihasználják.

Ezt a Vatican Insider c. internetes újság ismerteti a vatikáni rádió Székely János budapest-esztergomi segédpüspökkel készített interjújában.

Ez nem egy egyedi nyilatkozat, az állami és egyházi vezetők is ezt hangoztatják már 2011 eleje óta, amikor is megerősödött a szándék az egyházi törvény megváltoztatására. A kormányzati szándék az új törvénnyel tehát az volt, hogy a fiktív céllal létrehozott, állami támogatásra és kedvezményekre pályázó, tehát nem valós „vallási tevékenységet” folytató, jogokkal visszaélő „bizniszegyházakat” kiszorítsák a jogaikból. Ez egy teljesen világos cél, akár el is lehetne fogadni. De ezt nem úgy hajtották végre, hogy megvizsgálták volna a működő bejegyzett egyházakat, és kiszűrték volna a „célcsoportot”, hanem kiválasztottak egy kedvezményezett csoportot, és a többire ráfogták, hogy az állam szemében többé nem egyház.
Akkor sem, ha az új egyházi törvényben leírt „egyházi tevékenységet” folytatnak.
Akkor sem, ha mindenben megfelelnek a hatályos törvényeknek.

Jelen állásfoglalásunk kiadása előtt jutott el hozzánk egy újabb nyilatkozat: „Nem alanyi joga egyetlen vallási közösségnek sem az egyházi státusz birtoklása, akkor sem, ha megfelelnek a törvényi előírásoknak” - közölte a Népszavával Lukács Tamás. Az Országgyűlés vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke annak kapcsán mondta ezt, hogy a bizottság ülésén a kormánypárti képviselők a jogszabály alaki feltételeinek előzetesen megfelelt 32 felekezet közül csak 17 vallási közösség egyházzá nyilvánítását indítványozták az Országgyűlésnek. (Ezek a számok is változhatnak, így csak az állásfoglalásunk időpontjában aktuális számokat tudjuk megadni.)

Még egy nyilatkozat a kormány valódi szándékáról:

„Az élet igazolta, a kormánynak igaza volt, amikor hozzányúlt az egyházakról szóló szabályozáshoz – jelentette ki Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában.
Mint fogalmazott: korábban 350 regisztrált egyház volt Magyarországon, az első egyházügyi törvény elfogadása óta 80 egyház adott valamilyen "életjelet" a minisztérium felé. Vagyis kiderült, hogy közel 200 álegyház volt, mely nem is folytatott tevékenységet.
Felhívta a figyelmet arra: a világnézeti szabadság mindenki számára biztosított, nem csak felekezetek között lehet a vallást gyakorolni. Már tíz fővel is lehet vallási egyesületeket is alapítani, de az egyházi státusz egy kiemelt helyzetet – adókedvezményt, kiemelt támogatást - jelent, ezért korlátozzák ezek számát, hogy csak valódi, társadalmi súllyal rendelkező közösségek lehessenek csak egyházak. „

Vagyis azok, akik az állam felé nem jeleztek semmit, azok BIZTOSAN, KÉTSÉG KÍVÜL NEM FOLYTATNAK TEVÉKENYSÉGET! A kormány kiemelt, – adófizetők pénzéből történő anyagi támogatást jelentő – státuszba kívánja emelni a számára fontos felekezeteket, és egyháznak csak ezeket ismeri el.

Ezek a nyilatkozatok, valamint a tettek leleplezik a valódi szándékot: egy olyan kivételezett „egyházi” kör létrehozását, amely politikai alapon összefonódva az állammal ideológiai céljait nem hívei adományából, hanem az adófizetők pénzéből kívánja megvalósítani, mintegy „üzletet kötve” az államhatalommal. Ugyanakkor kénytelenek voltak láthatóan kényelmetlen kompromisszumokat is kötni, így olyanok is egyházi státuszt kellett, hogy kapjanak, akiknek eredeti szándékaik szerint biztosan nem adtak volna, valamint a nagy nemzetközi felháborodás miatt kénytelenek voltak betartani néhány felekezet esetében a saját maguk által hozott törvényt. Emellett azt is láthattuk, hogy a törvényt figyelmen kívül hagyják más közösségek esetében, mintha a törvény adta jog „kegy” lenne.

Mindezek miatt szeretnénk állásfoglalásunkat közzétenni, mit érintett, fiktív egyháznak, álegyháznak és „bizniszegyháznak” minősített közösség.

A Jászsági Gyülekezet 1998-ban jött létre és 1999 óta hivatalosan elismert és bejegyzett egyházként működött 2011. december 31.-ig. Olyan emberek hozták létre ezt a közösséget, akik személyesen meggyőződtek arról, hogy a Biblia több mint történelmi vagy szépirodalmi alkotás, hanem az élő Isten élő beszéde, üzenete minden emberhez. Olyan emberek vagyunk, akik megértettük létezésünk értelmét, felismertük és elhittük, hogy Jézus Krisztusban Isten megmentő szeretete jelent meg a földön. Elismertük, hogy szükségünk van a megváltásra és megbékéltünk bűneik bocsánata által Istennel. Ezt megváltozott életünk igazolta magunk és környezetünk előtt egyaránt. 

Elhatároztuk tehát, hogy többször együtt akarunk lenni, tanulmányozni és tanítani a Biblia üzeneteit, segíteni akarunk egymásnak és másoknak mind szóval, mind tettekkel. Ezért hoztuk létre közösségünket, és így is működtünk. Később kértük és meg is kaptuk állami elismerésünket, mert mindenben megfeleltünk a hatályos jogszabályoknak.

Soha egyetlen forint állami vagy önkormányzati támogatást nem kértünk. A hívők adományából tartottuk fenn működésünket, heti 5-6 alkalommal – különböző településeken - szervezett összejöveteleinket, karitatív programjainkat. Nem voltak fizetett lelkészeink, adókedvezményt sem vettünk igénybe, nem volt saját tulajdonú ingatlanunk. Mégis évente egyre többen, végül már több mint 200-an ajánlották fel számunkra az egyházi 1%-ot, amelynek állam által történt kiegészítése volt az egyetlen, amit az államtól kaptunk - ás hálásan fogadtunk, bár soha nem kértük.

Az elmúlt több mint 12 évben emberek százai találtak támaszt és vigasztalást a gyülekezetünkben, gyerekek sokasága nőtt fel, családok újultak meg és kezdtek új életet, drogosok és munkakerülők lettek dolgos családapák, számos lelki és anyagi szükségben lévő ember kapott támogatást és bátorítást Jászságban, Magyarországon és határainkon túl. Az elmúlt években számos alkalommal vettünk részt különböző programok szervezésével a térségi kulturális életben is, együttműködve és jó kapcsolatot ápolva helyi vezetőkkel, szervezőkkel, anyagilag inkább támogatva őket, mint hasznot várva. Sorolhatnánk oldalakon át, de ezekkel értelmetlen dicsekedni. Tudnak róla azok, akik kaptak, és főleg Isten. Ez elég. Nekünk óriási érték ez, még ha nem is éri el az állam „ingerküszöbét”. De miért is kellene?

Fiktív egyház voltunk? Állami támogatást kihasználó bizniszegyház? Nem.

Soha egyetlen állami tisztségviselő nem érdeklődött utánunk, nem kérdeztek meg minket, mit teszünk. Nem írtak elő tájékoztatási kötelezettséget sem, ezért furcsa, hogy most ennek hiányára hivatkoznak. Nem köteleztek arra, hogy milyen közéleti és szociális munkát kell végeznünk. Nem írták elő, hogy mekkora „társadalmi súlyra” kell szert tennünk – bár most ezt várják el tőlünk.

De ez nem is probléma, hiszen nem az állam feladata eldönteni, hogy amit teszünk, mennyiben bibliai. A Szentírás egyház-fogalma teljesen más, mint az államé. Nem mondhatja meg senki, szerinte mi az egyház, mert ez egy már „foglalt” megnevezés, és a Bibliában van benne a pontos meghatározása. Ez pedig teljesen más, mint az államé. Az új egyházi törvény által a magyar állam Isten helyében lépve el kívánja dönteni, ki egyház és ki nem. Ezzel olyan területre lépett, amelyre már nincs isteni felhatalmazása (egyébként van, amire van). Az egyház elsődleges feladata nem a „társadalmi súly” megteremtése, intézmények fenntartása, állami feladatok átvállalása – bár természetesen megteheti ezeket is -, hanem Jézus Krisztus örök evangéliumának hirdetése, bemutatása és képviselete az emberek között, valamint szolgálni Istent és az embereket.

Nem az állam kedvéért, vagy társadalmi elfogadásért tesszük, ami teszünk, hanem Azért, akiben hiszünk. Annak akaratát keressük, aki örökre megváltoztatta az életünket, értelmet, reményt és valódi szeretetet adott nekünk. Ezt akarjuk továbbadni. Az Ő királysága nem ebből a földi világból való. Nem földi hatalmak mondják meg, ki tartozik Hozzá és ki nem, ki az Ő gyülekezetének tagja, és ki nem.

Ha tehát a magyar állam úgy döntött, hogy nem fogad el bennünket egyháznak, leminősít és fiktív egyháznak, álegyháznak tart minket, ezt határozottan visszautasítjuk,ugyanis ezzel törvénysértéssel vádol meg minket. Sajnálattal vesszük ezt tudomásul, mint ahogy azt is, hogy az állam nem kívánja – még névlegesen sem – elismerni a gyülekezetünkben végzett tevékenységünket a családok helyreállítása, a rászorultak lelki és anyagi támogatása és segítése, a nehéz helyzetbe került emberek belső és testi gyógyulása érdekében – holott ezek fontos társadalmi céljai a kormányzó pártoknak is. Lehet, hogy látszólag nincs „társadalmi súlyunk”, de ez nem lehet indok valakitől elvitatni a lehetőséget, és kirekeszteni azért, mert vannak, akik visszaélnek hasonló jogokkal.

Kijelentjük tehát Isten és minden ember előtt: soha nem voltunk fiktív egyház, nem voltunk bizniszegyház, álegyház. Amit tettünk, Isten előtti jó lelkiismerettel tettük.

Ezért is nem tehetjük meg, hogy amit Isten elkezdett bennünk és általunk, azt abbahagyjuk.

2012. január 1.-től a Biblia alapján továbbra is közösségként, gyülekezetként működünk tovább, élve alkotmányos jogainkkal. A hatályos törvény szerint egyesület vagyunk. Tiszteletben tartjuk a magyar törvényeket, becsületes magyar állampolgárokként továbbra is hasznos tagjai akarunk lenni társadalmunknak. Jó lelkiismeretünk szerint fogjuk szolgálni Istent a magyar emberek között, segíteni fogjuk őket, imádkozunk értük, hogy megismerjék Isten szeretetét, támogatjuk a szegényeket és a szükségben lévőket, segítünk a családoknak helyreállni, a betegeknek meggyógyulni, az elutasított és megvetett embereknek felállni és környezetük hasznos tagjává válni.

Imádkozunk az ország és városaink vezetőiért, hogy Isten – akire annyit hivatkoznak – adjon nekik bölcsességet a vállalt megbízatásuk sikeres és eredményes elvégzésében.

Abban bízunk, hogy ahogyan eddig, Isten - Akit szolgálunk - ezután is megad mindent, ami ahhoz szükséges, hogy megvalósítsuk Tőle kapott küldetésünket.  

A Jászsági Gyülekezet tehát tovább működik.

 Isten áldja meg Magyarországot!

Jászsági Gyülekezet

2012-02-20, Jászberény



nyomtatás
@
emailben küld
copyright © Jászsági Gyülekezet 2006
© Az oldalon található tartalmak felhasználása engedélyhez kötött! Minden jog fenntartva!   Fejlesztő: Arteries Studio