Ma 2024.04.18. Andrea, Ilma napja van! belépés  |  regisztráció  |  oldaltérkép    


Bejelentkezés
Oldaltérkép



 


"Olyan emberek és gyülekezet akarunk lenni, akik személyes életükkel bizonyítják, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír igaz."



 

Főoldal > A gyülekezetről

A gyülekezet rövid története, bemutatása

A Jászsági Gyülekezet 1998 szeptemberében alakult, evangéliumi alapokon álló keresztény közösség.

A gyülekezet egy része a 2006-os tavaszi táborbanMiért „jászsági”? Már a gyülekezet alakulásakor már számos jászsági településről gyűltünk össze vasárnaponként Jászberényben, ezért kézenfekvőnek látszott, hogy amikor nevet keresünk, utaljunk egyik legfontosabb adottságunkra, egyben célunkra is.


Tagjaink és az érdeklődők elsősorban Jászberényből, Jászapátiról, Jászfényszaruról, Jászdózsáról és Jászjákóhalmáról járnak rendszeres hétvégi alkalmainkra és rendezvényeinkre, de Hevesről, Nagykátáról és Sülysápról is többen csatlakoztak hozzánk. Több településen heti / kétheti rendszerességgel testvéreink házicsoportos összejöveteleket tartanak, általában valamelyikük házánál.
Jelenleg mintegy 40 felnőtt és 20 gyermek vesz részt heti rendszerességgel istentiszteleteinken és hétközi házicsoport alkalmainkon.


 

Alakulásunk óta hétvégenként közös istentiszteletet rendezünk, amelyeknek középpontjában Isten modern hangszerelésű zenével kísért dicsőítése és Isten Igéjének– különös tekintettel a Jézus Krisztusról szóló örömhír (evangélium) – hirdetése áll. Rendszeresen imádkozunk egymásért, különböző szükségek betöltéséért, legalább havonta Úrvacsorai közösségben veszünk részt.


 

Történetünk során számos bérleményben megfordultunk, és kihelyezett istentiszteleteket tartottunk több környező településen is. Hirdettük Jézus Krisztus evangéliumát utcákon, tereken, újságban és - elsősorban - személyesen. Jelenleg hétvégi istentiszteleteinket Jászberényben, a Jákóhalmi út 9. szám alatti üzletház földszintjén tartjuk.


 

A gyülekezet működését a hívők adománya fedezi, állami vagy helyi támogatásban nem részesülünk - nem is kértük. Számosan támogatták azonban adójuk 1%-ával gyülekezetünket. A gyülekezet vezetését laikus (nem főállású tagokból álló) 4 fős vezetőség (presbitérium) látja el.
A területileg illetékes Bíróság 1999-ben bejegyezte gyülekezetünket, így hivatalos egyházként működtünk 2011 december 31.-ig. Azóta egyesületi formában létezünk. 


 

További részletek:



nyomtatás
@
emailben küld
copyright © Jászsági Gyülekezet 2006
© Az oldalon található tartalmak felhasználása engedélyhez kötött! Minden jog fenntartva!   Fejlesztő: Arteries Studio