 |
|
"Olyan emberek és gyülekezet akarunk lenni, akik személyes életükkel bizonyítják, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír igaz."
|
|
|
|
Főoldal > Archívum
Archívum Ezen az oldalon korábbi cikkeinket olvashatod.
JÖN!!! --- Még közelebb!!!
Lehetséges az Úrral szorosabb kapcsolatban lenni, és még szorosabbá tenni azt! Ez az egyik legfontosabb felismerésünk, amit Keith Jenkins  testvérünk szolgálata során megértettünk. Keith újra Jászberénybe látogat magyarországi körútján, így mindenkit szeretettel várunk 2013. április 21.-én (vasárnap) 16 órakor kezdődő istentiszteletünkön, akik szeretnének Jézussal való kapcsolatukat fejleszteni. 2013. április 25.-én (csütörtök) 17 órakor pedig Jászladányban lehet meghallgatni Keith szolgálatát. Az IHS Alapítvány és a Jászsági Gyülekezet közös szervezésében: „Hétköznapi evangélizáció” konferencia!
Ez egy egész napos gyakorlatias képzési program, amely eddigi tapasztalatunk szerint komoly segítséget jelent minden elkötelezett hívőnek, aki szeretné a hétköznapokban bátran képviselni, és bemutatni Jézus Krisztust a környezetükben, a munkahelyen, lakókörnyezeti közösségben, rokonságában.
Jézus arról beszél, hogy „Ti vagytok a föld sója...". Ez nagyon egyértelmű általában, ha szószékről hangzik el, vagy gyülekezetben beszélünk róla. Mit kezd azonban vele az ember a csupa nagybetűs ÉLETBEN, a mindennapi gyakorlatban? Van, aki elégnek tartja azt, hogy becsületesen dolgozik és viselkedik, míg mások állandó lelkiismeret-furdalással küszködnek, mert úgy érzik, hogy minden nap legalább egy embert az Úrhoz kellene vezetniük, de erre képtelennek érzik és tartják magukat.
Az életből vett példákkal illusztrált képzés arra szolgál, hogy még inkább vágyat ébresszen a minden hívőben az evangélium átadására, és hasznos gyakorlati segítséget nyújtva felnyissa szemeiket a lehetőségekre (egyesekről levéve azt az óriási terhet, amit az az érzés kelt, hogy nekik feltétlenül prédikálniuk kellene a munkatársaknak, míg másokat bátorítva arra, hogy munkatársaikat, rokonaikat tovább segítsék az Istenhez vezető úton).
A „Hétköznapi evangélizáció” konferencia az IHS Alapítvány által kidolgozott „Sóoldat-konferencián” alapul, amely a hazai egészségügyben dolgozó hívő orvosok, nővérek, szakemberek számára segít a céltudatos, hatékony munkahelyi evangélizálásban. Az IHS-csapat tagjai: dr. Győri József, dr. Ujlaki Mátyás, Urbán Orsolya
Néhány információ a konferenciáról:
Időpont: 2012. május 20. (vasárnap), 9.30-17.00. Helyszín: FORRÁSPONT Közösségi Centrum (Jászberény, Jákóhalmi út 9. fsz.) A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amely lehetséges emailben (jaszgyul@gmail.com) vagy személyesen a FORRÁSPONT Hirdetőtáblán elhelyezett jelentkezési lapon.
Annak érdekében, hogy az egymásra épülő előadások a legjobban használhatóak legyenek, javasoljuk, hogy aki jelentkezik, végig vegyen részt a teljes programon.
Április 18.-án délután 18.00-tól vendégünk lesz Keith Jenkins Angliából, aki egy nagyon életszerű témában fog tanítani: hogyan hallhatjuk meg az Úr hangját. Az összejövetel új helyünkön, Jászberényben, a Jákóhalmi út 9. alatt található üzletház földszintjén kerül megrendezésre. Szeretettel várunk! JELENTŐS VÁLTOZÁS!
2012. március 1.-től gyülekezetünk új helyszínre költözik, ezért 2012. március 4.-i nyilvános istentiszteletünk elmarad. Az új helyünkön legközelebb 2012. március 11.-én várunk mindenkit nagy szeretettel!!! Az új helyszín: 5100 Jászberény, Jákóhalmi út 9.
- 2011. június 19. (vasárnap) 10.00-17.00 ÚJRA:
"Jöjj Te is!" regionális összejövetel a térségben működő gyülekezetekkel, barátainkkal. Délelőtt közös istentisztelet, közös étkezés, majd délután közösen megnézzük a Hillsong United ausztrál dicsőítő zenekar iHeart Revolution c. koncertfilmjét (amely jóval több és más, mint egy zenei élményt nyújtó film). A film megtekintése ingyenes! Várunk szeretettel 10.00 órától a dmk Ifjúsági Házban (Jászberény, Bercsényi u.1.)!!!
- 2011. június 12. (Pünkösd vasárnapja) 16.00 órai kezdettel újra nálunk szolgált Joseph Hedgecock,
aki két éve emlékezetes tanításban beszélt az Istennel való bensőséges kapcsolatról. Meghívásunkat számos környékbeli gyülekezetből elfogadták, így közel 80-an hallgathattuk azt a nagyszerű hírt, hogyan lehetséges ez a bizonyos kapcsolat.
További jó hír, hogy megjelent az üzenetét tartalmazó alapműve, az "Én juhaim hallják az én szómat" magyar nyelven is, megvásárolható és rendelhető a solmhungary@gmail.com címen!
Telefonhívás a mennyből?
Nagynak tűnik a távolság... Érkezhet onnan válasz? És hogyan jut el hozzám?
Ezekre a kérdésekre kerestük a választ nemrégiben Szolnokon. Tovább a cikkhez...
Nézz meg minket!2009.10.12.Idén újra egy nagyon szép helyen: a nógrád megyei Bér, Virágospusztán, az Andezit Hotelben voltunk táborozni.
 Azért, hogy megosszuk veled élményeinket kedves olvasó, feltöltöttünk a helyszínen készített fotóinkból néhányat a Galériába.
Akik idén is "bebábozódtak"... 2009.04.08
A Boróka Bábcsoport megújult csapata idén tavasszal sem tétlenkedett.
Friss képek a Galériában! 2009.03.28. Március 15-én újra vízkeresztséget tartottunk. Készítettünk fotókat is, nézd meg őket a Galériában! S hogy miért is fontos a bemerítés? Olvasd el egy korábbi cikkünket!
Vajon Jézus ma is gyógyít? 2009.03.16. Március 8-án ismét vendéget köszönthettünk gyülekezetünkben.
Léman Jenő, a kosdi baptista gyülekezet presbitere őszinte hittel beszélt Isten gyógyító és szabadító munkájáról.
Vendégünk volt Takács Ferenc 2009.02.23.
Feri közeli jó barátunk, és már évek óta nem volt nálunk. Most ismét szívesen láttuk vendégül február 22.-én alkalmunkon, ahol szokásához hűen szókimondó hittel bátorított bennünket. Március 29.-én aztán ismét vendégünk lesz, mert ... (erről majd kicsit később).
Vigyázz, kész, rajt! Indul a Boróka-szezon! 2008.12.15.
Újra itt az év vége, közeleg a Karácsony, és lelkes bábosaink megint útra kelnek, hogy sok gyereknek vigyenek örömöt, vidámságot és egy tanulságos történetet.
folytatás
Vízkeresztséget tartottunk! 2008.11.02.

A Bibliában nagyon fontos és hangsúlyos szerepet kap ez az esemény. Úgy olvashatunk róla, mint egy alapvető és meghatározó élményről, ami az egész életünket megváltoztathatja.
Tovább a cikkhez...
LOGOS Kommunikációs Tréning Jászberényben 2008.10.25.
A kommunikáció mindennapi lételemünk. Úgy gondoltuk, hogy érdemes tanulni, fejleszteni, ezért a miskolci LOGOS Főiskola tanárai támogatásával két jászberényi közösség 1 napos konferenciát szervezett.
Részletek...
Sportszombat!
2008.08.30. Kitartóan és lelkesen gyűlünk össze május óta a szabadban, hogy együtt sportoljunk néhány órát. Eddig mindegyik alkalommal jó idő volt, nem akadályozott bennünket az időjárás.
Augusztus 16-i fotókat feltöltöttük a Galériába.
Apák Klubja 2008.06.15.
Új kezdeményezésként klubot szerveztünk az édesapák számára. A mai családi állapotokat tekintve úgy láttuk, hogy az édesapák óriási felelősséget hordoznak gyermekeik egészséges fejlődésében.
Részletek...
Hogyan hallhatjuk meg az Úr hangját?2008.05.30.
Ugye nagyon izgalmas a kérdés? A múlt évben egy erről szóló kis könyv került a kezembe, amely számomra egészen mélyreható kérdéseket vetett fel az Istennel való kapcsolatomról.
Kattints a cikkhez...
MenjBeKlub a Mátrában! 2008.05.23. Mátra
A második találkozásunkra kirándulást szerveztünk a Mátrába, amelyen négy „elszánt” család vett részt – és bizony komoly harcot folytatott az esővel, amely mintha nem értesült volna a kirándulás tervéről. A csapat úgy határozott, hogy „csakazértis” megismétli a kirándulást! Tovább a cikkhez...
Sportszombat!
2008.05.17.
A vajtai táborozás zárónapján rendezett fórumon többekben igény merült a közös sportolásra (foci, kosár, tenisz, stb.). Annyira, hogy a következő hétvégén már csaknem 50-en gyülekeztünk a jászberényi Szántai-kert salakos focipályánál, és vártuk, hogy a csapatkapitányok válasszanak.
Klikk a cikkhez...
MenjBeKlub – új gyerekklub indult gyülekezetünk támogatásával 2008.04.15.
Célunk egyszerű: lehetőséget adni az iskolás gyerekeknek, hogy sok-sok együttes élményben, tevékenységben vegyenek részt, barátságok alakuljanak, és igazi csapattá váljanak.
Tovább a cikkhez...
Új alapokon a Jászsági Gyülekezet! 2008.04.02.
Hosszú évek óta tart már, de valójában 2007. szeptemberében, gyorsult fel az a folyamat, amelynek célja a gyülekezetünk tagságának és vezetőségének bibliai alapokra helyezése volt.
Láss csodát!!! 2008.03.15. Mármint a Csodák Palotáját! Egész napos családi kirándulást szerveztünk az iskolás gyermekek számára Budapestre, a Millenáris Parkban felépült Csodák Palotájába!
Tovább a cikkhez...
BalaTini beszámoló 2007.10.23.
 Ígértük, most közreadjuk:BalaTini beszámoló egy résztvevő tollából.
Részletek...
Vendégek Kanadából 2007.09.30 vasárnap, istentisztelet 2007.10.05.
Október 30.-án ismét egy, a szokásostól eltérő istentiszteletünk volt: Bud McLain és barátja, Tom érkeztek hozzánk,hogy bátorítsanak bennünket Jézus követésében.
tovább a cikkhez...
Gyülekezetünk vállalkozó kedvű tinijei (szám szerint 11-en), négy felnőtt és két ifi kíséretében egy 6 napos kerékpáros kalandtúrán vesznek részt a Balaton körül. A táv kb. 210 km 6 nap alatt! Amint hazajöttek és kipihenték magukat, beszámolnak, milyen volt!
Kezdődnek a Gospel Esték! 2007.07.10. BALATINI 2007 2007.07.13. Itt a nyár és országszerte fesztiválokkal, koncertekkel és különféle vigasságokkal találkozhatunk. Idén Jászberényben igazi különlegességekkel gazdagodik az amúgyis színes zenei paletta.
bővebben...
Dicsőítő Iskola 2007 2007.06.30. Holnap, azaz július 1-én kezdődik az immár hetedik évadhoz érkező Dicsőítő Iskola...
tovább...
Új képek a Galériában! 2007.05.13.
 A Galéria frissült az április 28. és 30. között megrendezett vajtai Kapcsolatépítő Tábor legjobb fotóival. Kellemes tallózást kívánunk (a fényképeket megnézheted itt)!
Turné után... 2007.04.22. Nemrégiben végetért a bábcsoport első tavaszi körútja. Számos jászsági és környékbeli iskolában mutatták be az új húsvéti színdarabot. Korábban ígértük a beszámolót, most pedig közreadjuk.
Részletek...
Irány Vajta! 2007.04.18. 
Kevesebb, mint két hét és újra itt a táborozás ideje! Ezúttal egy egészen különleges helyen, a vajtai Zichy-kastélyban töltünk el három napot, remélhetőleg egymást is jobban megismerve. Bővebben...
Újra úton a Bábcsoport! 2007.03.27. A múlt héten kezdte meg tavaszi "turnéját" a gyülekezetünkben működő Boróka Bábcsoport egy vadonatúj, húsvéti színdarabbal.
A további részleteket olvasd el itt!
Elindult a Szülők Klubja! 2006.02.17.Kiscsoportok hírei A gyerekeink nevelése, felkészítése a "felnőttkorra" igen izgalmas kihívás. Több családdal együtt azt gondoltuk, teremtsünk fórumot a különböző korcsoportú gyerekek szülei számára a tapasztalatok megosztására, közös felkészülésre. Aztán több lett belőle, mint terveztük...
Vendégünk volt Folk Iván! 2006.02.11. Istentiszteletek Örömmel láttuk vendégül Folk Ivánt, a Szeretet Közösség pásztorát. Régóta terveztük a meghívást, és nagyszerű időt tölthettünk együtt...
BUÉK 2007! 2006.01.09. Istentiszteletek 
Ennek az évnek is vége lett... Eljött az ideje, hogy együtt, vidáman elbúcsúzzunk a régitől és elkezdjük az újat...
A szilveszteri partinkon készült képeket megnézheted a Galériában!
Itt az év vége! 2006.12.20. Istentiszteletek December 17-én rendeztük meg az év bár utolsó - de annál változatosabb hivatalos istentiszteletét, amely egyben elő-karácsony is volt.
bővebben...
Elindultunk! 2006.12.15. webteam a la JGY Szeretettel üdvözlünk újonnan indított weblapunkon! Ezeken az oldalakon szeretnénk Neked bemutatni közösségünket - a Jászsági Gyülekezetet. Reméljük, hogy sok érdekes és hasznos dolgot találsz majd itt... Kellemes böngészést kívánunk!
| | |
|
|